Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Útszéli „romantika”: fejszenyéllel emelte a „lízingdíjat” a prostituált „üzemeltetője”
Privatkopo.hu 2019. 10. 28. 16:46:00

A gyanú szerint egy prostituált és társa rabolt ki egy férfit a 44-es főút mentén. A kecskeméti rendőrök mindkettejüket őrizetbe vették.



Egy 43 éves férfi tett bejelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. október 25-én, délben, mert állítása szerint egy főút mellett kirabolták.

A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy a 44-es út mentén egy prostituálttal létesített szexuális kapcsolatot anyagi ellenszolgáltatás fejében, ám a helyszínen rövid idővel később személyautóval megjelent egy férfi is, aki a nőnek már kifizetett 4 000 forinton felül további 10 000 forintot követelt tőle. Szavainak egy, a kezében tartott fejszenyéllel adott nyomatékot, így a sértett át is adta a kért összeget, az elkövetők pedig sietve eltávoztak.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatal nőt és társát, egy 29 éves férfit. A velük szemben indult eljárás során az is kiderült, hogy az autón, amellyel közlekedtek, nem volt rendszám, így a férfit - aki az autót vezette - egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is gyanúsítják.

A nyomozók mindkettejüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a férfi letartóztatását elrendelte, társát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték.

A nyomozó hatóság az eljárás során vizsgálja további, a prostitúcióval kapcsolatosan felmerült bűncselekmények elkövetésének gyanúját is.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat