Ma: 2024.04.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Illegálisan birtokolt fegyvereket akartak értékesíteni
police.hu 2018. 06. 07. 15:29:00

A Ceglédi Rendőrkapitányság folytatott eljárást két albertirsai és egy budapesti férfi ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntett, valamint bűnszövetségben elkövetett lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.



A nyomozás adatai szerint egy 47 éves albertirsai férfi több éles lőfegyvert és lőszert is birtokolt, amelyekhez nem rendelkezett tartási engedéllyel. A fegyvereket egy 41 éves ismerőse, egy szintén albertirsai illetőségű férfi lakhelyén tárolta, majd 2017 februárjában - későbbi értékesítés céljából - otthonába szállította. A rendőrök gyanúja szerint az értékesítésben közreműködött volna egy 54 éves budapesti férfi is.

A rendőrök 2017. február 28-án fogták el a három férfit, majd az ügyben tartott házkutatás során több lőfegyvert és lőszert is lefoglaltak, amelyekről az eljárásba bevont igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményében megállapította, hogy azok a vonatkozó jogszabály értelmében a lőfegyverek, valamint a lőszerek kategóriájába tartoznak. A nyomozók mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki az eljárás során, akik a továbbiakban szabadlábon védekeztek.

A Ceglédi Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást befejezte, majd a keletkezett iratokat a Ceglédi Járási Ügyészségre továbbította vádemelési javaslattal.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat