Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Fegyverrel fenyegette vitapartnereit egy soproni férfi
Privatkopo.hu 2020. 03. 25. 11:40:00

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az 57 éves helybéli férfi ellen.



A nyomozás adatai szerint két férfi és egy nő szólalkozott össze Sopronban, egy Baross utcai telephelyen, 2020. március 24-én, délelőtt. A vita odáig fajult, hogy az egyik férfi elővett egy fegyvert - vagy annak utánzatát - és azzal fenyegette meg vitapartnereit, majd a helyszínről autójával elhajtott.

A rendőrök a pár bejelentése alapján elfogták a fenyegetőzőt, akinél megtalálták az engedéllyel tartott gáz- és riasztófegyvert is, ezért őt előállították a Soproni Rendőrkapitányságra.

Az 57 éves helybéli férfit a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz- és riasztófegyvert azért vette elő, mert a vele veszekedő pár férfi tagja egy vasrudat tartva indult el autója felé.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat