Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Maguk alatt vágták: az önkormányzat alkalmazottai lopták a fát
MTI 2011. 08. 09. 17:18:00

A gyanú szerint illegálisan termelt ki és adott el faanyagot az önkormányzati erdőkből a nyíregyházi városüzemeltetési társaság több alkalmazottja; az ügyben eddig négy dolgozót hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség.



Bocskai Péter, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. igazgatója a nyomozás eredményeiről tartott keddi, helyi sajtótájékoztatón elmondta: a társaság június közepén belső ellenőrzést tartott, amelynek során jelentős mennyiségű fa hiányát észlelték. Ettől kezdve figyelték a faápolási és favágási munkálatok elvégzésével megbízott ötfős csoportot, majd illegális fakitermelés gyanújával augusztusban - ismeretlen tettes ellen - feljelentést tett a cég.

A nyomozás megállapította, hogy a társaság alkalmazottai négy helyszínen vágtak ki fákat engedély nélkül - közölte Bocskai Péter. Az igazgató tájékoztatása szerint nem zárható ki az sem, hogy a csoport tagjai nemcsak az idén nyáron, hanem jóval korábban, már 2008-tól lopták a fát az önkormányzat tulajdonában lévő erdőkből. Mint elmondta, az illegális fakivágások Nyíregyháza több pontját, így a belvárost is érintették. A legnagyobb kár valószínűleg a Múzeumfalu környékét érte; itt többségében akác- és tölgyfákat termeltek ki és loptak el.

Bocskai Péter hozzátette: az ellenőrzés során azt tűnt fel, hogy a telephelyre beszállított és a tárolt faanyag mennyisége jelentősen eltért attól, amit a szállítási jegyzőkönyvben és a menetlevélen feltüntettek. Az igazgató közlése szerint az ügyben érintett alkalmazottakat ideiglenesen felfüggesztették a munkavégzés alól, de továbbra is a társaság alkalmazásban maradnak.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrség lopás megalapozott gyanújával indított nyomozást, az eljárás során öt embert állítottak elő. Közülük négyet gyanúsítottként hallgattak ki, ők az engedélyek nélkül kitermelt, mintegy 130 mázsa tűzifát a gyanú szerint magánszemélyeknek akarták eladni. A nyomozók körülbelül 80 mázsát találtak meg és foglaltak le az ellopott faanyagból - tette hozzá a százados. Az eltulajdonított fa fajtáját és a kár nagyságát szakértők bevonásával vizsgálják.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat