Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Az a legendás cigány családszeretet: megszúrta feleségét, majd fiát is
police.hu 2015. 11. 02. 5:15:00

Előbb feleségét, majd fiát is megszúrta a férfi Jászapátin. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a gyanúsítottat.



A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. A.  jászapáti lakos ellen. A nyomozás adatai szerint az 51 éves férfi 2015. november 1-jén, 18 óra körüli időben, lakóházukban egy késsel megszúrta feleségét, majd a hazaérkező fiát is, akivel dulakodni kezdtek.  A verekedésben mindkét férfi megsérült. Az esetről a mentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget, miközben megkezdték a sérültek ellátását. Az elsődleges orvosi vizsgálatok eredményei alapján a megszúrt 22 éves férfi életveszélyes sérülést, az asszony súlyos, míg F. A. könnyebb sérüléseket szenvedett.  

A nyomozók az 51 éves férfit - egészségügyi ellátását követően - 2015. november 2-án 2 óra 1 perckor életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat