Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Etikátlanul járt el” a bírónő, aki kimondta: van cigánybűnözés
privatkopo.hu 2014. 06. 02. 15:47:00

Etikátlanul járt el a cigánybűnözés tényét rögzítő gyulai bírónő az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint, amely a Magyar Bírói Egyesület honlapján olvasható.



Az etikai eljárást néhány hete Makai Lajos, az egyesület elnöke kezdeményezte azért, mert Mucsi Erika (fotónkon), a Gyulai Törvényszék bírája márciusban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában azt fejtegette: „nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos (...), az átfedések alapot adnak az anomáliák cigánybűnözésként való megfogalmazására."

Az etikai tanács napokban meghozott állásfoglalása szerint a gyulai bírónő „megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét”. Kimondták azt is, hogy „etikátlan, ha a bíró az ítéletében a saját véleményét, értékítéletét fejtegeti”.

Ettől persze még nem szűnik meg a cigánybűnözés, mint olyan…

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat