Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Boltban szemelte ki áldozatát - elfogták az esztergomi rablót
HP 2013. 12. 12. 14:38:00

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki kedden délután kirabolt egy asszonyt Esztergomban, az utcán.



Az útonálló kedden kora este támadta meg áldozatát: leütötte, majd megpróbálta kitépni a földön fekvő nő kezéből a táskát. Nem sikerült neki, ezért az asszony élelmiszerekkel teli szatyrát vette el, majd elmenekült a helyszínről. Az esztergomi nyomozók forró nyomon indultak a tettes felkutatására. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A gyanúsítottat másnap, Dorogon sikerült elfogniuk. Az 56 éves férfi kihallgatásán részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy ugyanabban az üzletben vásárolt, mint áldozata. Fizetés után követte és megvárta, míg egy másik üzletben is végzett. Azt is kivárta, hogy a nő pénzt vegyen ki a bankautomatából, csak azt követően támadta meg. A rablással és súlyos testi sértéssel meggyanúsított férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat