Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a Miskolcon a nyílt utcán erőszakoló cigányt - ma megint erőszakolt és rabolt
MTI/privatkopo.hu 2014. 12. 02. 13:45:00

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint két nőt erőszakolt meg, Miskolcon - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.



Janasóczki Attila közlése szerint hétfőn egy ismeretlen bement egy miskolci családi házba, ahol az ott élő nőt megerőszakolta. „A helyszínről a férfi különböző tárgyakat is magával vitt” - fogalmazott a szóvivő. A rendőrök a bejelentést követően a közelben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves H. Roland Dezsőt. A férfi kihallgatása során kiderült, hogy a gyanúsított azonos azzal az „ismeretlennel”, aki még november 15-én, Miskolcon, a Bársony János úton erőszakolt meg egy fiatal nőt. Ebben a bűnügyben a rendőrég még a múlt pénteken egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az erőszaktevő kézre kerítéséért. A 19 éves szendrőládi cigányt a miskolci rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi őrizetbe vették.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat