Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Két évvel ezelőtti gyilkosságra derült fény Érden
MTI 2014. 07. 03. 11:56:00

Névtelen bejelentés alapján egy 2012-ben megölt férfi holttestét találták meg a rendőrök egy érdi ház kertjében elásva, a feltételezett tetteseket elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK).



Tájékoztatásuk szerint valaki idén áprilisban a telefontanú-vonalon bejelentette, hogy D. Béla és társa megölt Érden egy embert, akinek a holttestét egyikük kertjében elásták.

A nyomozás során azonosították, majd először tanúként, június 24-én pedig gyanúsítottként hallgatták ki D. Bélát és J. Imrét, mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták egyebek mellett, hogy 2012 tavaszán D. Béla lakásán megjelent J. Imre és egy ismeretlen férfi, akivel vitába keveredtek, majd közösen bántalmazták. Miután a sértett belehalt súlyos sérüléseibe, D. Béla udvarán elásták.

A nyomozók a holttest maradványait a gyanúsítottak által megjelölt helyről kiásták, az elhunytat azonban még nem tudták azonosítani - tudatta a PMRFK.

Az elkövetőket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, az illetékes bíróság június 27-én mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat