Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kisgyermekeket kényszerítettek prostitúcióra az elvetemült cigánybűnözők
szoljon.hu 2011. 12. 21. 9:47:00
Egy évtizedes tárgyalás-sorozatot követően a Debreceni Ítélőtábla végre jogerősen is pontot tett a mezőtúri L. Kálmán és társai büntetőügyének végére.

Az elítélteket az 1999 és 2002 közötti időszakból emberkereskedelem, megrontás, kitartottság, kerítés, személyi szabadság megsértése, kiskorú elhelyezésének megváltoztatása, illetve kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolták. Ezek mellett zsarolás, lopás és okirattal való visszaélés is számlájukra volt írható. Hatan korábban már elfogadták az első fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság határozatát, így a minap további öt vádlottat ítélt el jogerősen a táblabíróság.

A tizenegy elítélt - akik között a bűncselekmény-sorozat idején fiatalkorú lányok és fiúk is voltak - többségében gyermek- és fiatalkorú intézetis lányokat kényszerítettek éveken keresztül prostitúcióra az ezredforduló környékén. Egymás között úgy adták-vették a 4-es számú főút mellé „munkába állított” személyeket, mint a piaci árukat. A nap végén szolnoki lakásokban tartották fogva a lányokat - az ügyben 22 sértett fiatalt kutattak fel -, akik mindvégig félelemben éltek. A vádirat szerint a prostitúcióra kényszerített, meggyalázott és megalázott fiataloknak nem csupán a személyi szabadságuk és önrendelkezési joguk sérült súlyosan, hanem a velük történő bánásmód testi és lelki nyomort is okozott számukra. Sőt egyikük-másikuknál a normális nemi fejlődésük is csorbát szenvedett.

A Debreceni Ítélőtábla L. Kálmánt 9 év fegyházbüntetésre ítélte, és elrendelte Jász-Nagykun-Szolnok megyéből történő 5 évre szóló kitiltását. Ifj. N. József 5 év 6 hónap fegyház-, Ú. Béla 3 év fegyház-, míg id. N. József 4 év börtönbüntetést kapott. A negyedrendű vádlott N. Jánost, valamint az ötödrendű F-né K. Tímeát felfüggesztett börtönre ítélték.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat