Ma: 2018.12.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csókosok: politikusok gyorshajtását tussolták el - felsőbb utasításra
MTI 2011.02.17.

Több száz esetben mentettek fel közéleti személyiségeket, politikusokat és rendőri vezetőket közlekedési szabálysértések alól. Két most megvádolt rendőr szerint felsőbb utasításra kellett elnézni a kihágásokat.



„Ezek az ügyek teljesen egy kaptafára készültek, százával ott vannak az irattárban” - ezt a szerdán újraindult bírósági tárgyaláson mondta az egyik rendőr, akit társával együtt azzal vádolnak, hogy javarészt gyorshajtásokat intéztek el jogtalanul.

2004-ben például Kacziba Antalnak, a Miniszterelnöki Hivatal akkori főtanácsosának sebességtúllépését tussolták el. A vádirat szerint a hivatal még külön levélben is kérte Hatala Józsefet, jelenlegi országos rendőrfőkapitányt, aki akkor is az ORFK egyik vezetője volt. A felmentő határozat meg is született.

A két rendőr 2004-ben és 2005-ben írta alá a szabálysértési eljárásokat megszüntető határozatokat. Így nem kapott büntetést gyorshajtásért többek között Habsburg György, az utolsó magyar trónörökös fia, Demszky Gábor, volt főpolgármester, Dézsi Mihály, a BRFK volt szóvivője, Kiss Ernő, volt rendőr dandártábornok, Deutsch Tamás, fideszes és Baráth Etele mszp-s politikus.

A dokumentumokban szerepel még Gulyás Kálmán, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára és egy közismert televíziós újságíró is, akinek gyorshajtását a vallomások szerint maga Gergényi Péter, akkori budapesti rendőrfőkapitány intéztette el.

A vádlottak a tárgyaláson azt mondták, hogy felsőbb utasításra nem jelentették fel az érintetteket.

A "felsőbb utasításokat" adók azonban nem gubbasztottak a vádlottak padján. Ők élik világukat - egy következmények nélküli országban...

További friss információk
Megint erős nikotinéhséggel küzdött egy cigány
Kihallgatták a peches ceglédi rablót - nem volt nehéz, már eleve rács mögött volt
A cigányok lelkét is megérintette az advent: már szombaton megdézsmálták a köztéri karácsonyfa díszeit Tatán
Szexuális kényszerítés kísérlete: 12 éves kislánnyal erőszakoskodott ez a retek, keresi a rendőrség (fotók)
Lépcsőn lökte le idős áldozatát egy cafat Pomázon, de még nincs vége: a „becsületes megtaláló” megfújta a sértett bankkártyáját
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat