Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a reptéri tolvajokat
Privatkopo.hu/police.hu 2018. 02. 10. 11:22:00

2018. február 8-án, a Liszt Ferenc Repülőtéren ékszerek és parfümök tűntek el egy utas poggyászából. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket, majd a nyomozóknak feltűnt, hogy a repülőgép poggyászterében az indokoltnál több rakodó tartózkodott, és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlanul késleltette.



A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, és megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.

A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.

Mostanában több problémás eset is történt Ferihegyen: január 19-én több utast is megloptak a reptéren. Egyikük, egy koreai utas „a világ legrosszabb repterének” nevezve a budapestit. Az ügy nyomán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a ferihegyi repülőtéren működő földi kiszolgálóknál.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat