Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
„Életfogytig” tartó szabadságvesztésre, azaz legkevesebb 25 évre ítélték az ismerősére vascsővel támadó szegedi férfit
MTI 2017. 11. 10. 9:17:00

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2016 februárjában - egy vascsővel - csaknem agyonverte egy ismerősét. A táblabíróság döntésével enyhítette a vádlottra a Szegedi Törvényszék által kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést.



A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a 39 éves férfit, és ezért - mint erőszakos többszörös visszaesőt - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.

A korábban már ötször - köztük súlyos testi sértés, hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, lopás, rongálás, zaklatás miatt is - elítélt vádlott 2016 elején, Szegeden, szülei lakásában lakott. Napi rendszerességgel megfordult egy Sólyom utcai garázssoron, ahol a későbbi sértett berendezte a szállását. A garázsban hárman éltek, de többen is megfordultak és közösen italoztak ott.

A férfi 2016. február 10-én öt társával együtt részegedett le a garázsnál. Délután - miután idegrendszerre ható gyógyszert is bevett - agresszíven viselkedett, belekötött egyik ittas ismerősébe, ezért a későbbi sértett rászólt. Amikor kettesben maradtak, a vádlott - egy vascsővel - nagy erővel homlokon ütötte a sértettet, aki a földre került. Ezután a férfi még több csapást mért a sértettre, aki a bántalmazás során végig eszméleténél volt.

Miután a többiek visszatértek a garázshoz, a vádlott másokra fogta a támadást, majd kérte egyik társát, hogy ne jelentse fel, ezután elszaladt. Az ott maradtak egyike értesítette a mentőket, akik a megtámadott férfit a klinikára vitték, ahol a gyors és szakszerű orvosi beavatkozással megmentették az életét. A vádlott a helyszínről a szülei lakásába menekült, ahol lefeküdt aludni, a rendőrök ott fogták el.

A táblabíróság döntésével enyhítette a vádlottra a Szegedi Törvényszék által kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, a férfi tettét ugyanis különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete helyett a bűncselekmény alapesete kísérletének minősítette.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat