Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Egy nap, két gyilkosság, nagy rend
privatkopo.hu 2015. 03. 11. 5:56:00

Marcaliban holtan találtak egy nőt, emberölés gyanújával nyomoznak - Dunaújvárosban pedig megöltek egy 85 éves férfit. Az utóbbi bűnügyben már a gyanúsítottakat is elkapták.



Holtan találtak egy nőt az otthonában kedd reggel Marcaliban, nem zárható ki, hogy az asszony gyilkosság áldozata lett -  közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Mivel az orvosszakértő véleménye szerint az idegenkezűség nem zárható ki, a rendőrség emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozók megkezdték a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és a tanúkutatást.

Eközben hozzátartozója holtan talált rá egy 85 éves férfira hétfő este saját dunaújvárosi lakásában.

 A nyomozók két gyanúsítottat vettek őrizetbe kedden - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Korábban azt közölték, hogy a lakásban tartott helyszíni szemle alapján az idős férfi bűncselekmény áldozata lett.

A rendőrség később arról tájékoztatott, hogy fél nap alatt elfogták az emberölés két gyanúsítottját, egy 34 éves nőt és egy szintén 34 éves férfit. Mindkettejüket emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, és őrizetbe vették őket.

További friss információk
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat