Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rablógyilkosság Egerszalókon
heol.hu 2013. 05. 20. 12:34:00

Egy idős házaspárhoz tört(ek) be ismeretlen(ek) az éjjel, megkötözték, bántalmazták őket. A férfi belehalt a sérüléseibe.



Vasárnapról hétfőre virradóan megöltek egy idős férfit Egerszalókon. Házukba eddig még ismeretlen elkövető(k) hatolt(ak) be. Az idős házaspárt megkötözték, megverték, a fellelhető készpénzt pedig elvitték. Úgy tudjuk, hogy az asszony korábbi betegsége miatt mozgásában korlátozott volt. A család az éjféli vihar előtt még tudott a nagyszülőkről, így a bűncselekmény valamikor ezt követően történhetett.

Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője későbbre ígért tájékoztatást. Mint mondotta: a helyszínelés éppen, hogy csak elkezdődött.
Az utcát egyébként, amelyben a családi ház található egy szakaszon lezárta a rendőrség.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat