Ma: 2021.01.13.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Egy 15 és egy 19 éves lány is gyanúsított lett a dunavarsányi emberölésben
Privatkopo.hu 2021.01.13. 7:57:00

2020. január 4-én családtagjai holtan találtak a házában egy 56 éves dunavarsányi férfit. Először a helyszínen nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indult, a férfi valószínűleg már napok óta halott volt. Az igazságügyi orvosszakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával öt nappal később a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket találtak, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói.



Nem sokkal később, egy Komárom-Esztergom megyei településről - 2020. január 10-én, este - két férfit és két nőt állítottak elő. Akkor a 36 éves B. Krisztián, és élettársa, a 41 éves N. Károlyné, valamint a nő fia, a 18 éves N. Tamás ellen indítottak eljárást, utóbbi barátnője első körben tanúként szerepelt az ügyben. A most 19 éves N. Nikolettáról azonban később kiderült, része lehetett a gyilkosságban, ezért őt, majd egy ötödik szereplőt, egy most 15 éves lányt is gyanúsítottként számoltattak el.

A gyanúsítottak az ügy több részletét érintően egymásnak, sőt, saját maguknak is ellentmondó vallomást tettek, de a nyomozás ennek ellenére feltárta, mi történhetett. 

A társaság tagjai 2019. december 31-én, este úgy döntöttek, ellátogatnak egyikük ismerőséhez, és megszerzik a pénzét. Önként nem adta, ezért nekiestek, ütötték, rúgták, szúrták, majd amikor nem mozdult, összeszedték, amit értékesnek hittek. Kiürítették a hűtőszekrényt, az ott talált szalonnát, tojást, süteményt, valamint a ház többi részében felkutatott ékszereket, kozmetikai cikkeket nejlonszatyorba pakolták, majd áldozatukat sorsára hagyva elmenekültek a helyszínről.

Az öt, jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben a Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást, a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.

További friss információk
Még csak 15 éves, de már négy büntetőeljárás folyik ellene
Egy 15 és egy 19 éves lány is gyanúsított lett a dunavarsányi emberölésben
Egy 68 éves csalódott férfi bosszúból tizenöt emberre gyújtotta rá a házat
9 napig fogva tartották, többször megverték, hogy megszerezzék a 8 millió forintos örökséget
Droglabort számoltak fel a BRFK Felderítő Főosztály nyomozói
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat