Ma: 2024.02.27.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Zenei fesztiválokon terjesztették a kábítószert - súlyosították a pár büntetését
Privatkopo.hu 2020. 02. 22. 5:54:00

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Pécsi Ítélőtábla súlyosította azon vádlottak büntetését, akik budapesti zenei rendezvényeken, illetve vidéki fesztiválokon kábítószerrel kereskedtek.



Az elkövetés idején élettársi viszonyban álló budapesti vádlottak 2015-től 2016. augusztus 25. napján történt őrizetbe vételükig különböző kábítószerekkel kereskedtek. Vásárlói körüket többnyire budapesti szórakozóhelyeken tartott zenei rendezvények, valamint vidéki zenei fesztiválok látogatóiból alakították ki.

Részt kívántak venni egy 2016. augusztus 24-én kezdődő zenei fesztiválon is, ezért egy Somogy megyei településen kibéreltek egy nyaralót, ahova ismerőseiket — köztük harmadik vádlott-társukat — is meghívták. Ebben a bérelt ingatlanban fogták el őket 2016. augusztus 25-én. A rendőrség a nyaralóban és az élettársak közösen használt budapesti lakásában összességében jelentős mennyiségű kábítószert foglalt le. A nyaralóba meghívott társuknál a csekély mennyiség felső határát meghaladó mennyiségű kábítószert találtak.

Az ügyben első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék az élettársak bűnösségét jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében állapította meg, amiért a férfit 5 év, a nőt 2 év szabadságvesztésre ítélte, utóbbi végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Harmadik társukat kábítószer birtoklásának bűntette miatt 1 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az elsőfokú döntés ellen az ügyész a kábítószerrel kereskedő pár terhére büntetésük súlyosítása végett jelentett be fellebbezést, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A Pécsi Ítélőtábla az ügyészi indítványnak megfelelően a kábítószer-kereskedők büntetését 5 évről 7 év, illetve 2 évről 2 év és 8 hónap - mindkettőjük vonatkozásában letöltendő - szabadságvesztésre súlyosította.

További friss információk
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
Nőket kényszerített prostitúcióra a 33 éves cigány - kattant a bilincs
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat