Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szeméremsértés, könnyű testi sértés: vádat emeltek Donáth László lelkész ellen
Magyar Nemzet 2021. 02. 05. 10:26:00

Vádat emelt az ügyészség Donáth Lászlóval szemben, akit 2019-ben gyanúsítottak meg emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel. A korábbi szocialista országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész 2020. december 30-án, elektronikus úton megkapta az eljárás összes dokumentumát, így az iratismertetéssel hivatalosan is befejeződött a büntetőeljárás nyomozati szakasza - írja a Magyar Nemzet.



A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat Donáth Lászlóval szemben.

A vádhatóság álláspontja szerint a feljelentés, az orvosi iratok, a tanúvallomások és az igazságügyi pszichológus szakértői véleménye bizonyítja a cselekményeket. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben - közölte a Fővárosi Főügyészség.

További friss információk
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
Nőket kényszerített prostitúcióra a 33 éves cigány - kattant a bilincs
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat