Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Abszurdisztán: elkalapálták a disznótolvaj cigányokat - eljárás indult ellenük
FH 2011. 05. 13. 7:51:00

Hajdúsámsoni disznótolvajokat vertek meg Debrecenben. Ketten súlyos, egy pedig könnyű sérülésekkel került kórházba. Az eset még hétfő éjjel történt, de csak csütörtökön hozta nyilvánosságra a rendőrség.



A három tolvaj ellen lopás, az öt "támadó" (valójában a menekülő tolvajokat feltartóztató) ellen önbíráskodás, illetve súlyos testi sértés vádjával indult eljárás.

A rendőrségre hétfőn éjszaka érkezett bejelentés, miszerint Debrecenben, a Panoráma úton haladó fehér kocsi három utasa feltehetően sertéseket lopott egy fancsikai tanyáról - közölte Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök a helyszínen két autót találtak, mellettük több embert, kezükben fa- és vasrudakkal. Az egyik kocsiban, amelynek ablakai ki voltak verve, két vérző fejű hajdúsámsoni férfi ült, mellettük, a földön egy sérült férfi feküdt, elmondása szerint keze-lába eltört. A rendőrök mentőt hívtak, közben megkezdték az elsősegélynyújtást. A három hajdúsámsoni férfit, akik közül kettő súlyosan, egy könnyebben sérült, a mentők kórházba szállították.

A másik gépkocsi öt utasa, valamennyien debreceniek, a rendőröknek elmondták: a tanyájukról a három másik férfi disznót lopott, de megzavarták őket, így elmenekültek a helyszínről. Kocsival követték őket, mígnem a laza földúton a tolvajok kocsija elakadt. Ekkor szóltak a rendőröknek, s míg odaértek, visszatartották őket. A vizsgálat utóbb kiderítette, a fancsikai tanyáról három 90-100 kg-os sertés hiányzott.

A másik három férfit a kórházi ellátás után előállították a rendőrségen. Meghallgatásukkor azt hazudták: sérülten találták a disznót a földúton, felrakták a platóra, majd tovább kocsikáztak, de elakadtak. Ekkor támadtak rájuk.

A három sertéstolvaj ellen lopás megalapozott gyanúja, míg öt üldözőjük ellen felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt indult eljárás, kettejük esetében súlyos testi sértés miatt is.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat