Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Teljes kártérítésért tüntetnének Devecserben - ha a rendőrség engedélyezné
MTI 2010. 11. 17.

A rendőrség az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzetre való tekintettel nem engedélyezi a péntektől tervezett devecseri demonstráció megtartását - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.



A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, figyelemmel az egész megye területére elrendelt, érvényben lévő veszélyhelyzetre, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján az engedély kiadását elutasította - adja hírül az MTI.

Az MTI korábbi híre:

Péntek reggeltől a 8-as főút félpályás lezárásával tiltakoznak a devecseriek a kormány kártérítési intézkedései ellen - közölte a demonstráció főszervezője.
Csenki Géza elmondta, hogy kárenyhítés helyett teljes kártérítést követelnek a kormánytól, és egyértelmű tájékoztatást akarnak kapni az egészségügyi kockázatokról.

„Az emberek elégedetlenek, meg akarnak vezetni minket, és ezt nem hagyjuk. Senki nem áll mellettünk” - mondta Csenki Géza.

A tiltakozók péntek reggel 8 órától foglalják el a Devecser táblától a 8-as főút Budapest felé vezető oldalát ötszáz méter hosszan; csaknem ezer résztvevőre számítanak - mondta a főszervező. Az ajkai rendőrkapitányságtól 30 napra kaptak engedélyt, de „ha kell, a végsőkig kitartanak”, és egy hét múlva teljes útzárral tiltakoznak.

Bár kedden megkapták az engedélyt, szerda reggel a veszprémi főkapitányhoz kell menniük - tette hozzá -, mert „úgy tájékoztatott, hogy ők az illetékesek az engedély kiadására”. A főszervező szerint meg akarják akadályozni a demonstrációt.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat