Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek Demcsák Zsuzsa férje ellen
privatkopo.hu/Blikk 2014. 01. 18. 3:05:00

Január 14-én a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt Demcsák Zsuzsa válófélben lévő férje, Kiss József ellen lopás bűntette, rongálás vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.



A BRFK III. kerületi Rendőr-kapitányság nyomozói két hónappal ezelőtt zárták le a vizsgálatot az ügyben, ami a TV2 műsorvezetőjének a feljelentése alapján indult, és vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az illetékes ügyészségnek. A bizonyítékok az ügyészség szerint elegendőek ahhoz, hogy Kiss Józsefet elítéljék tettéért. A vádirat szerint többször bántalmazta feleségét. Fotók is készültek egyes sérülésekről, amelyeket a nyomozók a bűnügyi iratokhoz csatoltak.

A vádirat szerint Demcsák Zsuzsa férje egy közel 3 millió forintot érő karórát lopott el, amit később visszaadott. Egy laptopot is lenyúlt, amit később az ügyészségre vitt be.

Az, hogy visszaadta a tárgyakat, enyhítő körülménynek számítanak majd a bíróságon.

A rongálásban azért döntöttek a vádemelés mellett az ügyészek, mert az adatok szerint Kiss József bosszúból, amiért Demcsák Zsuzsa elhagyta, szinte mindent tönkretett, amit az asszony menekülésszerű távozásakor otthagyott a közös házukban. A nyomozati iratok szerint szigetelőhabbal fújt tele táskákat, cipőket, csizmákat, szétszakított ruhákat, összetört napszemüvegeket.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina megerősítette információkat, és elmondta: az iratokat hamarosan továbbítják az illetékes bíróságnak.

Amint arról korábban a privatkopo.hu beszámolt: a IX. kerületi ügyészség 2013-ban egy évvel elhalasztotta a vádemelést Demcsák ellen, mivel a vádhatóság álláspontja szerint a műsorvezető úgynevezett kémprogramot telepített férje laptopjára, azzal a céllal, hogy annak magántitkait kifürkéssze.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat