Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Az apa segítette a pedofil nevelőapát lánya megerőszakolásában
sonline.hu 2012. 12. 30. 10:22:00

Nevelése alatt álló személy ellen folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt emelt vádat két csökölyi férfi ellen a kaposvári ügyészség.



Az elsőrendű vádlott 2006-ban fogadta családjába a fiatalkorú sértettet, és miután a kislány betöltötte tizenkettedik évét, nőként kezdett tekinteni rá, szexuális érdeklődést mutatott iránta, s rendszeresen olyan kijelentéseket tett, hogy magáévá teszi.

Az elsőrendű vádlott erről a vonzalmáról beszámolt a hozzájuk gyakran ellátogató, vele együtt italozó másodrendű vádlottnak, aki a kislány vérszerinti apja volt. A férfi nem ellenezte a nevelőapa és a lány közötti kapcsolatot, sőt, felajánlotta cimborájának, akár erőszakkal is segíti, hogy beteljesüljenek vágyai. A kislány ugyanis rendre elhárította az elsőrendű vádlott közeledését, minden alkalommal jelezte, nem akarja viszonozni beteges vonzalmát, ezért a férfi gyakran megverte-rugdosta, olykor még egy kampósbottal is bántalmazta. A rendszeres verések miatt a gyerek ellenállása csökkent, s végül a nevelőapának - a vér szerinti apa segítségével - 2011 nyarán, decemberében, illetve az idén januárban is sikerült fajtalankodásra kényszerítenie.

Az ügyészség a vádiratban mindkét - a tárgyalásra előzetesben váró - férfire fegyházbüntetést kért, emellett a vádhatóság indítványozta a szülői felügyeleti jog megszüntetését is.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
Kifosztotta utastársát, 4 év fegyházra ítélték
Ingatlancsalás emberöléssel
Tapétavágó késsel rabolta ki a taxist egy 22 éves férfi
Jogerősen tényleges életfogytiglanira ítélték a férfit, aki megölt két embert - a volt élettársa 10 év fegyházbüntetést kapott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat