Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Internetes csalók károsították meg Csisztu Zsuzsát
Blikk 2011. 10. 05. 8:59:00

Nemzetközi csalóbanda verte át Csisztu Zsuzsa (40) televíziós riportert. Hiszékenysége több mint 500 ezer forintjába került…



A bűnözők a Facebookon küldtek üzenetet a tévésnek, közölve: egy bizonyos Jorge Csisztu dollármilliomos Beninben, egy afrikai országban tüdőrákban elhalálozott. Az állítólagos elhunyt - így szólt az üzenet - aranykereskedő volt, és nem csekély, 10,5 millió dolláros (vagyis közel 2,5 milliárd forintos) örökséget hagyott a legközelebbi hozzátartozójára, amely - mit tesz isten! - épp a magyar műsorvezető. Hosszú nyomozás után ugyanis - állították a levélírók - sikerült az ügyben eljáró ügyvédnek, egy bizonyos Angela Dwemenának rábukkannia a Magyarországon élő Csisztu Zsuzsára, a kizárólagos örökösre.

- Természetesen mindenről papírt kértem a levélírótól, aki közjegyzői okiratot, halotti anyakönyvi kivonatot, sőt még egy banki igazolást is küldött. Gyanakodtam, de meggyőzőnek tűntek a papírok - nyilatkozta Csisztu Zsuzsa, aki az első levélváltások után telefonon is konzultált az ügyvéddel, sőt később már egy José Carpenna nevű spanyollal is, aki magát bankigazgatónak adta ki. Ő azért került a képbe, mert az ügyvéd azt javasolta: Spanyolországban, egy bizonyos benini bank ottani kirendeltségén egyszerűbben hozzájuthat a hatalmas örökséghez.

- Az ügyvéd azt mondta, hogy közjegyzői költségekre 12 ezer eurót (3,6 millió forintot) kellene fizetnem, de miután jeleztem, hogy nem áll rendelkezésemre az összeg, azt mondták, egy részét megelőlegezik. Közel 3 ezer eurót (910 ezer forintot) így is át kellett volna utalnom - folytatta a Csisztu, aki végül 2500 dollárt (vagyis 573 ezer forintot) küldött az ügyvédnek.

Csisztu már majdnem lefoglalta a Madridba szóló repülőjegyét, amikor ügyvédje, dr. Berényi András tudomást szerzett az ügyről, és azonnal lefújta az utazást. Azt javasolta ügyfelének, hogy forduljanak a Nemzeti Nyomozó Irodához, mert gyanúja szerint egy csaló bűnszervezet áldozatául esett Zsuzsa. Ezt követően megtették a feljelentést, amelyben részletesen leírták, milyen módon férkőztek Csisztu bizalmába a hétpróbás csalók.

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást az ügyben.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat