Ma: 2024.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Unokázós” csalókat buktatott le egy csepeli idős asszony
police.hu 2018. 03. 22. 8:53:00

A 20 éves budapesti R. Henrik 2018. március 20-án, késő este hívott fel egy idős nőt azzal, hogy az unokája balesetet szenvedett, és pénzre van szüksége, hogy a kárt rendezze.



Az idős asszony elmondta, hogy van otthon spórolt pénze, mire a férfi közölte vele, hogy akkor elmegy a pénzért, csak dobja le neki az erkélyről, hogy azt elvihesse az unokának. Az idős asszonynak gyanús lett a hívás, ezért telefonon értesítette a rendőröket.

A férfi a lakáshoz társaival együtt érkezett, akik egy autóból figyeléssel biztosították a pénz átvételét. A rendőrök a ház előtt elfogták R. Henriket valamint az autóban várakozó 29 éves budapesti F. Józsefet és a 19 éves szintén budapesti L. Miriamot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói  a nőt és a két férfit csalás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.?

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat