Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki pénzt csalt ki diákoktól
Privatkopo.hu/MTI 2019. 06. 19. 7:52:00

A Kecskeméti Járásbíróság - nem jogerősen - egy év és nyolc hónap börtönre ítélte 138 rendbeli csalás miatt azt a helyi tanárnőt, aki diákoktól franciaországi utazás szervezésére több millió forintot csalt ki - közölte a Kecskeméti Törvényszék.



Az ítélet szerint az anyagi gondokkal küzdő tanárnő 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg kezdetben az iskola tanulói, később mások részére is. Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén kiépített kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkező 213 embernek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást azonban a tervezett október 31-i indulás előtti napon e-mailben lemondta azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők egy parkolóban találkozót szerveztek a tanárnővel és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott embereknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól. A 138 sértettől több mint 9 millió forintot vett át, amit két ember kivételével nem térített meg.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat