Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták az Erős Pistákat: Budakeszi fiatalok rongálták meg a Combinót
HP 2016. 01. 29. 7:02:00

Elfogták a rendőrök azt a három budakeszi fiatalt, akik a gyanú szerint az óév utolsó napjaiban balhézni kezdtek egy utasokkal teli Combino villamoson Budapesten, majd amikor leszállították őket, megrongálták a szerelvényt.



A háromfős társaság a gyanú szerint 2015. december 28-án a Nyugati tér felől utazott villamossal a Széll Kálmán tér irányába, amikor minden ok nélkül inzultálni kezdték az utasokat. Miután ezt a villamos vezetője észlelte, felszólította őket, hogy hagyják el a szerelvényt. Ezt viszont a fiúk nehezményezték, és miután leszálltak a villamosról, megdobálták a járművet, amelyben több százezer forintos kár keletkezett. A nyomozók csaknem egy hónap után azonosították a feltételezett elkövetőket, három 19-20 éves budakeszi lakost, akikkel szemben csoportos garázdaság, továbbá egyikükkel szemben rongálás megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak.

Az ügyben eljáró II. kerületi rendőrkapitányság kezdeményezte a tettüket beismerő fiatalok bíróság elé állítását.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat