Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Lekapcsolták „George Clooney-t” és „Krasznai Tündét” a tatabányai rendőrök
privatkopo.hu 2014. 06. 19. 10:44:00

Egy 77 éves esztergomi bácsihoz ment be F. József és F. Józsefné 2014. június 17-én. Azt állították, az önkormányzatnál dolgoznak, és a férfi egészségi állapotáról érdeklődtek. A jóhiszemű sértett beengedte az idegeneket a lakásába. A gyanúsítottak elterelték a bácsi figyelmét, és eltulajdonították a szekrényben tartott készpénzét. A sértett csak a tettesek távozását követően vette észre, hogy meglopták, ezután értesítette a rendőrséget.



A rendőrök azonnal a tettesek felkutatására indultak. Ismerték a személyleírásukat, valamint annak az autónak a rendszámát is, mellyel elmenekültek. Az adatokat Komárom-Esztergom megye valamennyi szolgálatban lévő rendőrének megadták, így fogták el a gyanúsítottakat. A bűncselekmény elkövetését követően Tatabányán a mozgóőri szolgálatot ellátó Tircsi Gábor r. törzsőrmester észrevette a keresett gépkocsit. Értesítette kollégáit, akik a tatabányai vasútállomástól nem messze megállították a kocsit, és igazoltatták a benne ülő nőt és férfit.

A járőrök átvizsgálták a járművet és a gyanúsítottak ruházatát, csomagjaikat. A házaspárnál nagyobb összegű készpénzt találtak, amelyet lefoglaltak. Az egyenruhások több hamis igazolványra is rábukkantak a jármű átvizsgálása során.

Az egyiken F. József, mint „nyomozó kapitány” szerepelt, a másikon George Clooney fényképe volt látható, egy harmadik segítségével pedig az asszony igazolta magát egy ismert énekesnő - Krasznai Tünde - fényképét felhasználva. A gyanúsítottaknál személyazonosító okmány nem volt, és a rendőrök kérdésére valótlan adatokat diktáltak be.

Személyazonosságukat, előállításukat követően, a Tatabányai Rendőrkapitányságon tudták csak megállapítani a járőrök. Így derült ki, hogy F. Józsefet több rendőrkapitányság és bíróság is körözte. A házaspárt a tatabányai egyenruhások átadták az esztergomi nyomozóknak, akik gyanúsítottként hallgatták ki őket. Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben vizsgálják, hogy a házaspár követte-e el további hasonló jellegű bűncselekményeket. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat