Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cellatársai előtt szexelt a börtönőrrel a férjgyilkos nő
Blikk 2013. 04. 05. 9:16:00

Cellatársait sorakoztatja fel tanúként Sápi Andrea (31) abban a perben, amelyben megvádolt egy börtönőrt, hogy szexelt vele, ráadásul az is megesett, hogy mindezt a cellaajtó nyitható ablakán keresztül tette.



A férjgyilkosságért - nem jogerősen - életfogytiglani fegyházra ítélt nő információink szerint azt állította, hogy nem erőszak történt, beleegyezett abba, hogy a fegyőr kedvét töltse rajta. Ennek pedig némely esetben tanúi is voltak, mégpedig Sápi Andrea zárkatársai, akiket most kihallgattak az ügyészségen.

Pedig Andrea információink szerint igen „extrém" légyottokról is beszámolt, például amikor a férfi a zárkaajtón lévő „tátikán" keresztül tette magáévá. A nyílás, amelyen keresztül normál körülmények között az ételt adják a raboknak, vállmagasságban van, körülbelül 140 centiméter magasan, így komoly tornagyakorlatokat kellett elvégezniük, mire összehozhatták az aktust. A légyott nemcsak veszélyes volt, de a lebukás is fenyegetett, hiszen információink szerint a börtönben a folyosók be vannak kamerázva.

Sápi Andrea a vádirat alapján 2011 szeptemberében került romantikus kapcsolatba a tiszthelyettessel. Úgy tudjuk, a könyvtárban csattanhatott el az első csók, amelyet mintegy 20 alkalommal követhetett szerelmes együttlét. Az ügyészség úgy véli, a nőt nemcsak a tátikán keresztül, hanem a könyvtár- és stúdiószobában is magáévá tette az őr. Románcuk 2012 februárjáig tartott.
A megvádolt börtönőr és társa - aki a hatóság szerint falazott a kollégájának - tagad. Az őr már nem dolgozik a börtönben, a botrány kirobbanása előtt új életet kezdett külföldön.

- A tárgyalás, amelyre tíz tanút idéztünk, május 28-án kezdődik. Vallomásukat a bíróság mérlegeli majd - közölte Juhászné dr. Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék sajtószóvivője.

A fiatalasszonyt azért ítélték el, mert 2010 februárjában megölte bírósági titkárként dolgozó férjét, Ny. Lászlót: miután elkábította a férfit, egyszerűen felgyújtotta.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat