Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kaposváron tárgyalják a halálos közúti balesetet okozó horvát miniszterelnök-helyettes ügyét
MTI 2012. 01. 26. 8:26:00
A Magyarországon két évvel ezelőtt halálos közúti balesetet okozó Radimir Cacic pere szerdán a rendőrségi, a tűzoltósági tanúk, valamint szakértők meghallgatásával több mint hat órán át tartó tárgyaláson folytatódott Kaposváron. A vádlottat azóta a tavaly decemberben megalakult horvát kormány első miniszterelnök-helyettesévé választották.



Az ügyben illetékes Marcali Városi Bíróság a nagy médiaérdeklődésre tekintettel a Kaposvári Törvényszéken tartotta a tárgyalást, ahol megjelent Radimir Cacic is.

A horvát politikus korábbi nyilatkozataiban már többször kinyilvánította, nem kíván élni a mentelmi jogával, kész bármiféle ítéletet elfogadni Magyarországtól az általa okozott közlekedési balesetért. Mint azt a korábbi tárgyaláson kifejtette, emberileg felelősséget érez a baleset miatt, és sajnálja a történteket, büntetőjogi felelősségét pedig a bíróságnak kell eldöntenie.

A beidézett tanúk - a helyszínelő és sértetteket kihallgató rendőrök, valamint a mentésben részt vevő tűzoltók - tanúvallomásai nem segítettek az ügy főbb kérdéseit tisztázni (látási viszonyok, égtek-e a vétlen gépkocsi lámpái, be voltak-e kapcsolva a biztonsági övek). Ezeket egyébként a helyszínelés jegyzőkönyvei sem tisztáztak kellőképpen.

A meghallgatott két szakértő egyetértett abban, hogy a vétlen gépkocsiban sérülést szenvedettek biztonsági öve nem volt bekapcsolva, a politikus gépkocsijának sebességét illetően viszont némileg eltérő állásponton voltak. Egyikük szerint ez az eltérés nem nevezhető relevánsnak, hiszen ha megengedett sebességgel haladt a balesetet okozó gépkocsi, akkor sem a látási és útviszonyoknak megfelelően tette ezt.

A vádirat szerint az akkor még csak a Horvát Néppárt elnöki posztját betöltő politikus 2010. január 8-án borús időben, vizes úttesten, de megfelelő látási viszonyok között 145-150 kilométeres sebességgel haladt Budapest felé az M7-es autópályán, amikor nekiütközött egy vele azonos irányban haladó járműnek. A vétlen gépkocsiban utazók közül ketten életüket vesztették, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült.

Radimir Cacic a szeptemberi első tárgyaláson vitatta, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtott, továbbá azt is, hogy a baleset úgy történt volna, ahogyan az a vádiratban szerepel. Az mondta, mivel nem sietett sehová, az ütközés előtti pillanatokban autójával, egy Chryslerrel, 100-120 kilométeres sebességgel a külső sávban közlekedett, és amikor észrevette az előtte haladó kocsit - nem látta, hogy égtek volna a lámpái -, már fékezni sem volt ideje. Köd és az autó által felvert vízpára is nehezítette a látást - mondta a politikus, hozzátéve: becslése szerint a Skoda, amelybe belehajtott, legfeljebb 50-70 kilométeres sebességgel haladt.

A Skodát vezető nő tanúvallomásában rutinos vezetőnek nevezte magát. Azt mondta, 100-120 kilométeres sebességgel hajtott az ütközés előtti pillanatokban. Hozzátette: esett az eső, de köd nem volt, még foltokban sem, az autó lámpái pedig égtek.

A balesetben az autó vezetője csak könnyebben sérült meg, férje a baleset után egy nappal, édesanyja két héttel később belehalt sérüléseibe. A kocsi harmadik utasa kirepült az ütközés miatt megpördülő autóból, és súlyosan megsérült.

A helyszínre először kiérkező rendőr a tárgyaláson azt mondta: ki volt világítva az autó, mielőtt áramtalanította, és nem volt köd. Az igazságügyi orvos szakértő arról számolt be, hogy a Skoda utasai nem használták a biztonsági övet. A műszaki szakértő kizártnak tartotta, hogy a Skoda csak 50-60 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Álláspontja szerint a balesetet vagy az okozta, hogy vádlott késve reagált, vagy nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet.

A horvát politikust 2010 nyarán a jogsegélyszolgálat keretében a horvát hatóságok gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben 2011 májusában emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A balesettel kapcsolatban a Jutarnji List című horvát újság honlapja korábban felidézte, hogy Cacicnak már több súlyos autóbalesete is volt.
A per tárgyalása április 17-én folytatódik.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat