Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Átvizsgálják a börtönöket
MTI 2010. 11. 10.

A kormány felhívta a belügyminisztert, hogy végezze el a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények működésének átfogó felülvizsgálatát. Kíváncsiak, hogy mennyiben felelnek meg a kötelező, illetve ajánlott nemzetközi elvárásoknak.



A vizsgálatnak a fogva tartás és elhelyezés körülményeire — különös tekintettel a zárka egy emberre jutó területére —, a kapcsolattartás egyes formáinak érvényesülésére, valamint a biztonság fenntartásának a zsúfoltságból eredő nehézségeire kell irányulnia. A feladat elvégzésének határideje 2010. december 31.

A belügyminiszternek jelentést kell készítenie a vizsgálat eredményeiről, amelyben kitér arra, hogy — ha a magyarországi bv-intézetek a felülvizsgálat alapján nem felelnek meg az elvárásoknak —, mely pontokon tart szükségesnek akár jogszabályi változást, akár egyéb fejlesztést a hiányosságok pótlása érdekében.

A jelentés mellékleteként a belügyminiszter cselekvési tervet készít a nemzetgazdasági miniszter bevonásával arról, hogy az esetleges fejlesztések milyen ütemezéssel, milyen költségvetési forrásból végezhetők el - rendelkezett a kormány, határidőként 2011. január 31-ét állapítva meg.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat