Ma: 2024.04.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A bukás: tizenegy kilogramm kábítószer, három díler, egy lőfegyver
Privatkopo.hu 2018. 11. 23. 9:46:00

Több hónapnyi, alapos nyomozást követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével 2018. november 21-én több szolnoki helyszínen kutatást tartottak.



A nyomozók összesen több mint 11 kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot - jellemzően kiporciózott, zacskókba pakolt fehér port - lőfegyvert vagy annak utánzatát, lőszereket, kábítószer terjesztéséhez használatos eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak.

A rendőrök megállapították, hogy egy 39 éves szolnoki férfi és két társa az utóbbi időben rendszeresen értékesített - a megyén kívül is - nagyobb mennyiségű pszichoaktív anyagokat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták, majd 2018. november 22-én gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a három szolnoki lakost.

Az őrizetben lévő kereskedőkkel szemben a rendőrség előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

További friss információk
Megkötözték és összeverték ismerősüket
Az apja miatt nem ment haza a 16 éves lány - a „férfi” évek óta szexuálisan zaklatta
Jogerősen 24 év fegyházbüntetést kapott a volt barátnője szemeit kitépő cigány
Letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség Herczeg Zoltán divattervezőre
Kést szorított a barátnője nyakához, majd benzinnel leöntötte a ruháját és meggyújtotta
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat