Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Prostikat futtató „népes famíliánál” bujkáltak Svájcban a gyilkos cigányok
Blikk 2013. 10. 11. 13:42:00

Egy bulvárlap megfogalmazása szerint „egy népes magyar kolóniával” lakott egy bérlakásban három napig Rostás Elemér (51) és fia, Henrik (26), akik múlt hét végén szöktek el ároktői házi őrizetükből. Úgy tudják, a ház II. emeleti lakásában Rostásék ismerősei, „egy népes família” lakott, akik a rajtaütéskor nem voltak otthon.



Csak Rostás Elemért és fiát találták a lakásban a rendőrök: a két cigány nem állt ellen, sőt a döbbenettől meg sem tudtak szólalni.

A rendőrök hamar a megtalálták a szökött cigánybűnözők búvóhelyét, annak ellenére, hogy jól megtervezték a szökést, ám arra nem gondoltak, hogy számos nyomot hagynak maguk után. Úgy tudni, a rendőröknek az is segített, hogy Rostásék még a házi őrizet alatt felvették a kapcsolatot korábbi ismerőseikkel, akik egy svájci, prostikat futtató banda tagjai voltak.

Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a rablások mellett gyilkossággal is vádolt cigánybűnözők hogyan jutottak ki Svájcba, erre még a rendőrök is keresik a választ. Az szinte biztos, hogy volt segítőjük, aki kivitte őket az országból. Társuk jól ismerte Svájcot, és tudhatta, hol vannak azok a határátkelők, ahol nincs ellenőrzés.

Rostásékat jelenleg kiadatási őrizetben tartják a svájci szövetségi igazságügyi hivatalban. Az, hogy mikor hozzák őket haza, a svájciak szerint többek között a két cigánytól is függ.

- Ha beleegyeznek a kiadatásba, akkor gyorsított eljárásban visszavihetik őket Magyarországra. Ha nem, akkor Magyarországnak kérelmet kell benyújtania - mondta Folco Galli, a svájci főügyészség kommunikációs vezetője.

A kiadatási kérelmet az elfogástól számított 18 napon belül el kell küldeni az illetékes külföldi igazságügyi hatóságnak, ez indokolt esetben 40 napra meghosszabbítható.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat