Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Adták-vették a nőket a brutális cigánybanda tagjai
teol.hu 2011. 07. 28. 8:40:00

Az ország különböző területéről származnak azok a nők, akiket július 20-án elfogott szekszárdi családi bűnszervezet tagjai prostitúcióra kényszerítettek.



Dr. Törökné dr. Kaszás Rozália ezredes, a Tolna megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója idézte fel a szerdai sajtótájékoztatón, hogy a bűnügyi igazgatóság a Terrorelhárítási Központtal közös akcióban hét helyszínről állította elő a többszörösen büntetett férfiakat.

Közülük hatot ezzel az üggyel kapcsolatban. A hetediket életellenes bűncselekménnyel gyanúsítják, a klán tagjait pedig - egyebek mellett - emberkereskedelemmel.

Máté Dezső a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, nyomozócsoportot hoztak létre a szövevényes bűnügy a felderítésére. A rendőrök arra számítanak, hogy további sértetteket és gyanúsítottakat találnak.

A nyomozást május 12-én rendelték el, s azóta a német társhatósággal közösen végzik. Az eltűntként keresett hódmezővásárhelyi nő ugyanis hazaérkezve elmondta a rendőröknek, hogy Németországban egy bordélyházban dolgoztatták. Őt is megvásárolta a szekszárdi klán, amelynek egy tagja kint van előzetes letartóztatásban.

Több százezer forintért adták-vették a roma és nem roma nőket. Többnyire munkát ígértek nekik, majd veréssel, kínzással, zsarolással kényszerítették őket prostitúcióra. Napi 500-600 eurót kerestek, a pénzt rendszerint elvették tőlük.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnszervezet több százezer euró haszonra tett szert, a pénz a segítőkön keresztül Magyarországra került. A házkutatások során a rendőrség a szúró-vágó eszközökön kívül készpénzt, ékszereket, híradástechnikai eszközöket, számlákat, feljegyzéseket foglalt le.

A sértettekről nem adtak tájékoztatást, már csak azért sem, mert közülük többet megfenyegettek. A klán előzetesben lévő tagjai eddig még nem tettek beismerő vallomást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat