Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Összeverte, majd megfojtotta 18 éves szeretőjét
origo.hu 2016. 08. 04. 12:30:00

Balesetnek akarta álcázni 18 éves barátnője meggyilkolását a mentőápolóként dolgozó férfi, de lebukott: a Zala megyei Főügyészség most vádat emelt a bobai gyilkosság ügyében.



Élete végéig fegyházban maradhat az a 34 éves férfi, aki a vádhatóság szerint tavaly júliusban egy veszekedés után véresre vert, majd megfojtott egy 18 éves nőt a Vas megyei Bobán.

A korábban színészként, majd mentőápolóként dolgozó, önkormányzati képviselőként is ismert vádlott titkos viszonyt tartott fent a nála jóval fiatalabb lánnyal, de kapcsolatuk ismeretlen okból megromlott.

A gyilkosságot is veszekedés előzte meg. Ekkor a lány otthonában találkoztak, az áldozat pedig sértő megjegyzéseket tett a férfire, aki dührohamában nagyon megverte partnerét.

Ezután hazaindult volna, de a vádirat szerint eszébe jutott, hogy a barátnője másoknak - esetleg rendőröknek - is beszélhet a verésről, ezért úgy döntött, hogy megöli: levitte a pincébe a vérző, magatehetetlen áldozatot, a lakásban feltörölte a vérnyomokat, majd felhívta az Országos Mentőszolgálatot, hogy bejelentse, halálos baleset történt - valószínűleg úgy akarta beállítani a történteket, mintha partnere megbotlott és legurult volna a pincelépcsőkön.

A fiatal nő azonban hallotta a beszélgetést, sikoltozni kezdett: a vádlott ezért visszament a pincébe, és orrát-száját befogva megfojtotta.

A Vas Megyei Főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja a vádlottat, aki elfogása óta előzetes letartóztatását tölti.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat