Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek egy koponyatörést okozó biztonsági őr ellen
MTI 2017. 11. 28. 12:05:00

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy biztonsági őr ellen, aki tavasszal, a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) fesztiválon úgy meglökött egy fiatalembert, hogy az a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett - tájékoztatott a vádhatóság.



A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott a PEN egyik rendezvényen biztonsági őrként dolgozott. A későbbi sértett budapesti egyetemista az eseményen nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, ittassága miatt pedig ki kellett vezetni a helyszínről, mert tánc közben „többször a levegőbe ütött” - ismertették az esetet.

Az egyetemistát az egyik barátja és a vádlott vezette ki az épület elé. Miután a vádlott elengedte a sértett karját, az indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, aki ekkor ököllel homloktájon ütötte a fiatalembert. Az egyetemista ettől hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott, és nyílt koponyatörést szenvedett.

Az ügyészség szerint a sérülés életveszélyes állapotnak felel meg, így a biztonsági őr cselekménye életveszélyt okozó testi sértés megállapítására alkalmas, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat