Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csopak terhére szeretné korrigálni korábbi hibáit Balatonfüred vezetése
Privatkopo.hu 2020. 10. 05. 8:09:00

„A rendezési tervek átgondolatlan engedélyezésének (ez bizony a hatóságok felelőssége) köszönhetően Balatonfüred és Csopak határában alapvetően eltérő földterületek találkoznak (belterület és mezőgazdasági terület), mindenféle átmenet nélkül” - írta Facebook-bejegyzésében Csopak polgármestere annak kapcsán, hogy az önkormányzat képviselőtestülete elutasította azt az előterjesztést, amely a Csopakot és Balatonfüredet elválasztó Kerekedi utcában elhelyezkedő, magántulajdonban álló telkekből mintegy 5400 négyzetméternyi terület Balatonfüredhez történő csatolását tartalmazta.



A gyakorlatban ugyanis az történt, hogy a dr. Bóka István (fotónkon) vezette Balatonfüred korábban belterületté nyilvánította a határán fekvő területeket, kiadta az építési engedélyeket, azonban nem gondoskodott megfelelő infrastruktúráról. Bókáék ezt a hibát - utólag - úgy kívánták korrigálni, hogy földterületeket igényeltek a szomszédos Csopaktól.

„Balatonfüred célja, hogy ezeket a meglévő utcákat vagy kialakítandó utakat közművel és szilárd burkolattal lássa el, hiszen az ő területe belterület, ahol már családi házak állnak, vagy épülnek. A csopaki oldalon mezőgazdasági területek, szőlők vannak, korlátozott beépíthetőséggel. Az előterjesztésben érintett utak jelen pillanatban földutak vagy részben azok, amelyek tökéletesen alkalmasak a megművelt területek eléréséhez, de nyilván akkor már nem, ha az utca másik felén lévő belterületi ingatlanokat szeretnék megközelíteni” - magyarázta az ügy hátterével összefüggésben a közösségi oldalon Csopak vezetője, Ambrus Tibor.

„Az utca balatonfüredi oldalán családi házak sorakoznak, szépen felparcellázott telkeken, a másik, a csopaki oldalon kertek, szőlők, szántók, rét. Mit gondolnak, milyen konfliktus forrása az, ahogy ez a két terület egymásnak feszül? Mit gondol az a csopaki földtulajdonos, aki azt látja, hogy az utca túloldalán lehet építkezni - tegyük hozzá, teljesen törvényesen - de ahol neki van földje, ott nem?” - jegyezte meg a község polgármestere, hozzátéve, hogy ideális esetben a két település határán egyfajta pufferzónának kellene léteznie, ami átmenetet képez, tagolja a környezetet, a tájat. Itt érdemes megjegyezni: a Kerekedi utca füredi oldalán lévő ingatlanok tulajdonosai az utcafronti kerítéseket több méterrel a valós telekhatáron túlterjeszkedve helyezték el, ezáltal jelentősen csökkent az utca szélessége. A szabálytalanságok ellen azonban nem lépett fel a balatonfüredi önkormányzat.

Tény, hogy Balatonfüred vezetése készíttette el a város rendezési tervét, amelynek jóváhagyását kérte a szakhatóságoktól - tehát a kialakult állapotokért nem csak a hatóságokat, hanem Füred önkormányzatát is felelősség terheli. Nem vitatható, hogy Balatonfüred „túlépült”, „túlfejlődött”. Ebbe a helyzetbe „szorult be” dr. Bóka, aki további - sport- és lakófunkciójú - fejlesztésekben gondolkodik a Kerekedi-öböl közelében (ezért is szorgalmazza a Kerekedi utca kiszélesítését, szilárd burkolattal történő ellátását), miközben júliusban - a Balaton Fejlesztési Tanács elnökeként - azt nyilatkozta a Veszprém megyei hírportálnak, hogy a tó környékén „célszerű csökkenteni a beépíthetőséget, és növelni a zöldterületeket”. 

Most akkor hogy is van ez? Melyik az „igazi” dr. Bóka? Az, aki beépít, fejleszt, túlterheli Balatonfüredet? Vagy az, aki a beépíthetőség csökkentéséről és a zöldterületek növeléséről papol?

Egyelőre úgy tűnik, a fideszes városvezető bort iszik és vizet prédikál.

(folytatjuk)

Kapcsolódó cikk:

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=csopakfuredterulet&MN=Joghalo&LN=Hungarian

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat