Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Betört, berúgott, és az asztalra végezte el nagydolgát - persze, hogy nem finn
beol.hu 2011. 04. 06.
Betört a kötegyáni vadászházba, berúgott, majd az asztalterítőre végezte el a nagydolgát a helybeli, 38. esztendős Sz. Attila. A tolvaj ittasságában a helyszínen elaludt - tudatták helyi informátoraink.



A meglepetéstől a földbe gyökerezett a kötegyáni vadásztársaság egyik tagjának a lába ma reggel, amikor a vadászház ajtaja mellett nyitva találta az egyik kisméretű ablakot. Értesítette is azonnal a társaság elnökét s így már együtt mentek be a vadászházba, ahol kutatás nyomait, majd legnagyobb megrökönyödésükre a legbelső szobában a békésen horkoló, helybeli Sz. Attilát találták meg.

Az alkoholmámortól is kába férfit a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai állították elő. Utóbb kiderült, hogy Sz. Attila az ablakot benyomva jutott be a vadászházba, ahol a hűtőből egy rekeszbe pakolta a sört. Ezen kívül vagy féltucatnyi üveggel megivott, de szomját csillapítandó egy üveg töményet is legurított a torkán. Majd „szorult helyzetében” az asztalterítőre végezte el a nagydolgát, azt összecsomagolta s a szobában az ágyneműtartóban rejtette el.

Hivatalos forrás által meg nem erősítetten úgy tudjuk: a Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya Sz. Attila ellen lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat