Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Betörésekre szakosodott bűnbandát számolt fel a rendőrség
police.hu 2015. 10. 08. 8:37:00

Felszámolta a rendőrség azt a bűnözői csoportot, amely Nógrád, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest megye és Szlovákia területén követett el betöréses lopásokat.



Az Országos Rendőr-főkapitányság összehangolt rendőri intézkedésekkel, az érintett rendőri szervek szorosabb együttműködésével, valamint a központi szervek szakmai támogatásával indított akciót a lakásbetörések megelőzése, valamint ezen bűncselekmények elkövetőinek felkutatása és azonosítása érdekében. A rendőrség a megyéken átívelő bűnügyi elemző-értékelő tevékenységének fokozásával célba vette a betöréses lopásokhoz kapcsolódó bűnözői körök felszámolását, amely eredményeként egy újabb, több megyét érintő sorozatot derített fel a hatóság.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján B. Ferenc 46 éves és Á. Sándor 48 éves budapesti, továbbá L. Sándor 46 éves aranyosapáti lakosok 2015. május 5. és 2015. augusztus 3. közötti időben Magyarország területén tíz megyében - így Nógrád, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest megye településein —, míg Szlovákia területén további három helyszínen követettek el bűncselekményeket. A gyanúsítottak a polgármesteri hivatalok és posta épületek riasztó berendezéseit hatástalanították és az épületekben a páncélkazettákat, páncélszekrényeket felfeszítették, majd azokból készpénzt tulajdonítottak el. A gyanúsítottak összesen 23 település középületéből közel 13 millió Ft készpénzt tulajdonítottak el és a rongálással is jelentős kárt okoztak.

A három férfi elkövetési módszereit szemlélteti, hogy  2015. július 4-én, az éjszakai órákban a karancsaljai posta épületének riasztó berendezését kiiktatták, majd az épületbe bejutva a páncélszekrényt lángvágóval kinyitották.

A Nógrád, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök összehangolt munkájának eredményeként rövid időn belül beazonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2015. augusztus 3-án, Kaposfőn elfogta a gyanúsítottakat, akiket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítottak. A hatóság mindhárom férfit őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, melyet az illetékes bíróság 2015. augusztus 5-én elrendelt.

Az eljárást a továbbiakban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja. 

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat