Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rendőrkézen a bakonycsernyei idős asszony gyilkosai
fmh.hu 2012. 01. 21. 11:23:00

Almásfüzitőn fogták el a bakonycsernyei gyilkosság két feltételezett elkövetőjét - tudtuk meg R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.



Január 15-én, vasárnap bakonycsernyei lakásában holtan találtak egy 86 éves asszonyt. A körülmények vizsgálatánál több dolgot gyanúsnak talált a rendőrség a szemle során. A haláleset megnyugtató vizsgálata érdekében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást.

A település lakosságát nagyon megdöbbentette, mélyen megrázta a hír, hiszen az idős asszonyt mindenki szerette és tisztelte. A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a tragikus esetről: január 18-án közleményben tudatta, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. Akkor arról tájékoztatták a sajtót, hogy a szakértők bevonásával megindított közigazgatási eljárás során nem lehetett egyértelműen kizárni, hogy az idős asszony bűncselekmény áldozata lett. Hozzátették: olyan gyanús körülményeket tártak  fel, amelyek tisztázását fontosnak tartja a hatóság.

A szóvivőtől szombaton megtudtuk: Almásfüzitőn elfogták a gyilkossággal alaposan gyanúsítható két embert: egy 35 éves, fiktív lakcímmel rendelkező férfit és társát, egy mindössze 15 esztendős, fiatalkorú lányt. Mindkettejüket rendőrségi őrizetbe vették, kihallgatták őket. A rendőrség újabb szemlét  tartott Bakonycsernyén, és ott, a bűncselekmény helyszínén is kihallgatta a feltételezett tetteseket. R. Szabó Ágnes elmondta: a rendőrség hétfőn ad részletesebb tájékoztatást az ügyről.

Más forrásokból egyébként lapunk úgy értesült, hogy az Almásfüzitőn elfogott gyanúsítottak egyike távolabbi rokonságban is állt az idős asszonnyal.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat