Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Baunok-gyilkosság: vádemeléssel zárult a nyomozás
HP 2012. 11. 14. 16:32:00
Vádemeléssel zárta a rendőrség a szolnoki Baunok házaspár elrablása és meggyilkolása miatt tavaly novemberben indított nyomozást.



A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el szolnoki otthonából, valamint két személyautójukat is elvitték a garázsból. A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni az ügyben, napokig keresték az idős házaspárt, és autóikra országos, majd európai körözést adtak ki. Ennek ellenére a járműveket nem találták meg, de két férfit, akiket összefüggésbe hoztak az autók megvásárlásával, gyanúsítottként hallgattak ki orgazdaság miatt.

A rendkívül alapos adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeképpen, a nyomozók látókörébe került három férfi, akik közül egyet 2011. december 02-án a rendőrség őrizetbe vett, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A másik két férfi, a 36 éves M. Tibor János és az szintén 36 éves H. Szabolcs ellen pedig európai elfogató parancsot adtak ki. Az ügybe, amelyben 2 millió forint nyomravezetői díjat is kitűztek, bekapcsolódott az NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztálya is.

Az eltűnt házaspár holttestét december 6-án találták meg, Újszászon, egy kútban. A két gyanúsított végül december 8-án feladta magát, az NNI budapesti épületében. A két férfit őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a három férfi 60 millió forintot akart megszerezni az idős házaspártól, de ez nem sikerült, ezért vitték őket magukkal Újszász határába, egy erdős területre. Ott több alkalommal próbálták átutaltatni az összeget, de nem jártak sikerrel, ezért a két idős embert bedobták a kútba, majd a két autót Budapestre vitték, ahol eladták. A rendőrség a nyomozást lezárta, az ügy iratanyagát a napokban vádemelési javaslattal megküldi az illetékes ügyészség részére.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat