Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
900 ezer forintot rabolt a trió - a 17 éves Barna Martin Jenőt keresi a rendőrség (fotó)
police.hu 2018. 03. 07. 7:28:00

Egy férfi tett bejelentést 2018. március 5-én, reggel a rendőrségen, hogy néhány órával előtte, a belvárosban valószínűleg leütötték. Hogy mi történhetett vele, arra nem emlékszik, de eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több mint 900 ezer forinttal együtt.



A helyszíni adatgyűjtés alapján a nyomozók megállapították, hogy a sértett 2018. március 5-én, 4 óra körül a Vigadó térnél megismerkedett egy háromfős társasággal, akik közül a trió férfi tagja leütötte a sértettet, a két nő pedig elvette az értékeit.

A bevezetett nyomozati cselekmények alapján a rendőrök beazonosították az elkövetőket, akik közül a 24 éves miskolci B. Zitát és a 29 éves budapesti O.-né Sz. Szabinát 2018. március 6-án, hajnalban, Budapest V. kerületében elfogták.  A két nőt a rendőrök a kerületi rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A bűncselekménnyel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága a 17 éves budapesti Barna Martin Jenő ellen elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Barna Martin Jenőt felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekményről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

További friss információk
Másodfokon folytatódik az eljárás az édesanyja életét fejszével kioltó 14 éves fiú ügyében
Ékszert is elfogadtak fizetségként a drogkereskedők
Elfogták a tatabányai férfit, aki egy héten belül két nőt is megtámadott
Párját késelte meg egy külföldi nő Budapest VII. kerületében
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat