Ma: 2024.02.14.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
A barátnője szeme láttára végezték ki a cigányok
Privatkopo.hu 2018. 06. 19. 11:13:00

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfival és két nővel szemben, akik 2018 februárjában megöltek egy férfit.



A vádlottak februárban, Dövényben, a kocsmában szórakoztak, és összeszólalkoztak egy férfival. „Mivel a sértett kijelentéseit sértőnek találták, a két férfi és a nő elhatározták, hogy megölik” - közölte a főügyészség.

A kocsmában felajánlották neki, hogy elviszik a szomszéd faluba, a rokonaihoz. Az autóba előre bekészítettek késeket és egy bozótvágót. Velük ment a sértett élettársa is, aki nem akarta párját egyedül elengedni a vádlottakkal, tudva erőszakos természetükről. El is indultak, de nem a tervezett úti cél, hanem Putnok felé fordultak. Amikor ezt szóvá tették a sértettek, az egyik férfi a bekészített késsel elvágta a férfi nyakát. Élettársát életveszélyesen fenyegetni kezdték.

Putnokon egy lakóház pincéjénél álltak meg, ahová erőszakkal lerángatták az erősen vérző sértettet és a halálra rémült nőt. A pincében a két férfi a késekkel és a bozótvágóval brutálisan megszurkálták és szétvagdosták a férfit, miközben a velük lévő nő mobiltelefonnal világított nekik a sötétben.

A sértett élettársát kényszerítették, hogy végignézze mindezt, közben az ő combját is megszúrták, és őt is megöléssel fenyegették. Amikor a sértett meghalt, az egyik férfi felment a házba, ahol volt élettársa lakott. Felébresztette a nőt és kérte, hogy segítsen eltüntetni a holttestet. Egy szőnyegbe csavarták, majd kocsival visszavitték Dövénybe, és egy emésztőgödörbe dobták. Ezalatt Putnokon a vádlott férfi élettársa elégette a ruhákat és az eszközöket, hogy eltüntesse a nyomokat.

A megölt férfi élettársát hajnalig fogva tartották, majd azzal engedték el, hogy megölik, ha valakinek beszél a történtekről. 

A vádlottakat még aznap elfogták és előzetes letartóztatásba kerültek.

A főügyészség a két férfival és a nekik segédkező nővel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést, a nyomok eltüntetésében közreműködő nő esetében végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott.

További friss információk
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat