Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Balek: otthagyta személyes iratát a helyszínen a rablónő
HP 2013. 05. 19. 10:36:00

Két óra alatt elfogták a rendőrök azt a nőt, aki május 16-án megvert és kirabolt egy idős asszonyt a főváros XXI. kerületében. A támadó a dulakodás közben elvesztette egyik személyes iratát.



Május 16-án reggel azzal az indokkal jutott be egy idős asszony XXI. kerületi lakásába egy nő, hogy üzenetet akar hagyni az egyik szomszédak. Amikor a 82 éves asszony beengedte, a nő bezárta az ajtót, és rátámadt a tulajdonosra, megverte, majd különböző értékeket vitt el a lakásból. A támadás során az idős nő könnyebben sérült. A dulakodás során a rablónő elhagyta egyik iratát, így a rendőrök 2 órával később el is fogták és előállították. A nő kihallgatása során több korábbi rablást is beismert, amit a IV. és a XIII. kerületben követett el. Mindkét esetben idős asszonyokra támadt, akiket brutálisan összevert. A rendőrség a 32 éves budapesti nőt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amiről vasárnap dönt a bíróság. Az ügyben rablás miatt indult eljárás.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat