Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a balatoni borászt halára verő cigányok ellen
Privatkopo.hu 2019. 06. 07. 11:05:00

A Veszprém Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 2018 szeptemberében, Badacsonyban történt, halállal végződő bántalmazás két elkövetőjével, Sebők Norberttel és Vadászi Jánossal szemben.



                                                          Sebők Norbert

A főügyészség közleménye emlékeztet: két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt férfi - Sebők Norbert és Vadászi János - egy születésnapi ünneplést követően úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért 2018. szeptember 8-án, éjfél után személygépkocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas vádlott vezette.

A vádlottak a járművel Badacsony központjába mentek, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A sértett férfi három ismerősével éppen a parkolóban gyalogolt, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a sértett az autóval szemben megállt, amely így nem tudott továbbhaladni. A vádlottak ekkor kiszálltak a járműből, és a sértettet, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték. A sértett nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy „üthettek, de mire jó ez, mit tettem?”.

A vádlottak ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt, egyikük még itallal is kínálta volna a sértettet, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a férfi újabb bántalmazásához vezetett.

                                                         Vadászi János

A sértett társaságában lévő nő a vádlottakat nyugtatva próbálta megakadályozni a további verekedést, a sértettnek pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távozott volna, mindketten a sértettre támadtak, arcon, fejen ütötték, majd a már földön fekvő férfit többször megrúgták, aki az életét vesztette. Halálának bekövetkezéséhez a természetes eredetű megbetegedései mellett a bántalmazással összefüggésben kialakult stresszhelyzet is hozzájárult.

A vádlottak a sértett segítségére siető embereket látva felhagytak az eszméletlen, életjeleket nem mutató férfi bántalmazásával, és autójukhoz futottak, hogy elmeneküljenek. Menekülésük során a helyszínre érkezők próbálták őket visszatartani, amelyből dulakodás alakult ki, s melynek során a gépkocsit vezető vádlott egy gázpisztolyt is elővett, de azzal meghibásodása miatt lövést leadni nem tudott. A vádlott ekkor kitolatott a parkolóból, majd a gépkocsival az út melletti árokba csapódva állt meg.

Az ügyészség a vádiratban az elkövetőkkel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat