Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelési javaslat a gátlástalan Bács-Kiskun megyei uzsorásokkal szemben
privatkopo.hu/police.hu 2013. 05. 15. 9:27:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya uzsorabűncselekmény bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást R. Zsolt 38 éves, R. Zoltán 45 éves, K. Ibolya 38 éves és R. Dávid 35 éves kalocsai lakosok ellen.



A személyek megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2005. és 2011. között - egészen elfogásukig - folyamatosan kölcsönöztek kisebb-nagyobb összegeket a környezetükben élő rászorulóknak. A kölcsönt havi 100%-os kamatra adták, vagyis a kölcsönkapott összeg fejében, egy hónap múlva annak dupláját kellett visszafizetni. Ha valaki nem fizette ki a kért összeget és annak kamatát, akkor a következő hónapban már a kamatokkal megnövelt összeg dupláját kellett volna visszafizetnie. Így a gyanúsítottak a ténylegesen kölcsön adott néhány tízezer forint helyett - jogtalanul - több százezer forintot követeltek vissza.

Ha az adósok nem fizettek időben, a gyanúsítottak megjelentek a sértettek lakásán, és folyamatosan veréssel, egyes esetekben az adósok vagy gyermekeik megölésével fenyegették meg őket. A fenyegetések során az elkövetők szamuráj kardokat is használtak. A sértettek súlyos nélkülözésben éltek, szinte teljes jövedelmüket elvették, így a mindennapi megélhetésük is veszélybe került. A gyanúsítottak cselekményüket rendszeres haszonszerzés végett, üzletszerűen követték el, a sértettektől olyan jogtalan kamatokat követeltek, amit már nem tudtak kifizetni, és így a tartozásuk soha nem fogyott el.

A sértettek között volt, aki 50 ezer forint kölcsönért 700 ezer forintot, más 30 ezer forint fejében összesen 1,5 millió forintot, ismét más pedig 10 ezer forint kölcsönre összesen 1,7 millió forintot fizetett az uzsorásoknak.

Az elkövetők az uzsorabűncselekmény bűntett elkövetésén túl megalapozottan gyanúsíthatóak még üzletszerűen, bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, rablás, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntett elkövetésével is.

R. Zsolt, és élettársa, K. Ibolya a fentiek mellett azzal is megalapozottan gyanúsíthatóak, hogy hajléktalan személyeket csaltak házukhoz azzal, hogy munkájukért cserébe fizetést, lakhatási lehetőséget és ellátást kapnak. Azonban a hajléktalanok iratait, bankkártyáját elvették, éheztették, bántalmazták, embertelen körülmények között tartották őket. A sértetteknek csak kétnaponta adtak ételt, és az állatok mellett, az istállóban aludhattak. Ezen túl kisebb értékű lopások elkövetésére is kényszerítették őket, esténként takarmányt kellett lopniuk az állatoknak. A hajléktalanoknak munkájukért nem fizettek semmit. Amennyiben valamelyikük elszökött, azt felkutatták, erőszakkal visszavitték, és megfenyegették, ha szökni próbál, akkor felakasztják.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján 19 sértett sérelmére összesen 35 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak megalapozottan az elkövetők.

A sértettek kármegtérülésének érdekében a rendőrség a terheltek ingó és ingatlan vagyonának - köztük nagyobb mennyiségű arany ékszerük - zár alá vételét indítványozta.

A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásban vannak, egyikük szabadlábon védekezhet.

A nyomozás során keletkezett iratokat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat