Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Átszervezik a BRFK-t - 800 rendőrt helyeznek át
MTI 2012. 09. 27. 15:52:00

Új típusú irányítási rendszert vezetnek be novembertől a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), ennek érdekében jelentős átszervezés lesz: több osztály megszűnik, illetve többet összevonnak, közel 800 rendőrt kerületi kapitányságokra vezényelnek át a Teve utcából.



A tervezett átszervezést hosszas előkészítés előzte meg - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány az általa irányított szervezetnél történő átalakításokat megerősítve. Tehát nem ad hoc jellegű gondolat, és nincs összefüggésben az utóbbi hónapokban kipattant korrupciós üggyel, amelyben magas beosztású, köztük BRFK-s rendőri vezetők is érintettek - tette hozzá.

Megemlítette, a rendőrség szervezeti átalakításáról Pintér Sándor belügyminiszter már 2010-ben és 2011-ben is beszélt. A lépésről idén január 10-én született döntés, a személyi változtatásokról pedig április 13-án, egy országos parancsnoki értekezleten határoztak.

A változások előkészítéséről azt mondta, a fővárosi szervezet teljes működését próbálták monitorozni, az eljárások számáról, hatékonyságáról, a súlyponti bűncselekmények felderítéséről felmérés készült, és ezek alapján tettek javaslatot a belügyminiszternek az átalakításról.

Az átalakításra azért van szükség, hogy a büntetőeljárások gyorsabbak és eredményesebbek legyenek, megszüntessék az átfedéseket és a párhuzamosságokat, a felesleges tagoltságokat, az állampolgárok egy láthatóbb és gyorsabb reagálású rendőrséggel találkozzanak - tájékoztatott. Az újabb központi szervek létrehozása helyett a már meglévő főosztályokat kívánják hatékonyabbá tenni, úgy, hogy megerősítik a helyi szerveket, s ezért több száz rendőrt irányítanak át kerületi kapitányságokhoz november elsejétől.

Átalakul, nevében is megváltozik az eddigi gazdaságvédelmi főosztály és a jövőben korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályként működik majd. Az ide nem tartozó feladatkörök, mint például a betörés és zsebtolvajlás más egységhez kerülnek, és itt csak kizárólag kiemelt gazdasági bűnügyek felderítésén dolgoznak majd. A bűnügyek esetében is megszüntetik a párhuzamosságokat: főosztályokat vonnak össze, az operatív munka egy kézbe, egy főosztályra kerül.

A dandártábornok szerint átszervezik a központi közrendvédelmi állományt, több rendőrt vezényelnek az utcákra. Szeptember 10-e óta több rendőr van reggel 6 és este 10 óra között a forgalmas fővárosi csomópontokon, például a Széll Kálmán téren, a Ferenciek terén, a Batthyány téren, a Határ úton és a Hősök terén.

Az új típusú vezetésirányítási rendszer keretében összehangolják a közterületi rendőrök munkáját valamennyi kerületi kapitánysággal, így minden szervvel egyeztetni fogják a rendőrségi egységek, járőrök közterületi szolgálatát. Létrehoznak egy gyorsreagálású, megfelelő gépkocsiállománnyal rendelkező egységet, hogy nagyobb rendőri erőt igénylő esetekben a lehető legrövidebb időn belül, és a legnagyobb erővel tudjanak fellépni.

Megalakítják a metrórendőrséget is, amelynek feladata a tömegközlekedési hálózat felügyelete és a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a közterület-felügyelettel való kapcsolattartás. A Keleti és Nyugati pályaudvarokon már egy-egy alosztály működik, de hamarosan a Déli pályaudvaron is felállítanak egy újabb alosztályt, s a három szervezet a vasútbiztonsági osztályhoz tartozik majd.

Megerősítik az ellenőrzési szolgálatot is, így nem csak az állomány tagjait, hanem a vezetőket, a szervezeti irányítók tevékenységét is monitorozzák, így a főosztályvezetőket és a kapitányokat is ellenőrzik.

Az átszervezés során érintett több száz rendőr mindegyikével még októberben egyeztetnek, és a személyi körülményeket is figyelembe véve irányítják át őket új munkakörükbe. A BRFK vezetése nem számít az átszervezés miatt lemorzsolódásra, leszerelésre, "mert nincs olyan ok, hogy kollégáik az újmunkakörre nemet mondjanak" - fogalmazott Tóth Tamás, aki rögzítette: mindenkinek van és lesz munkája, mindenkire számítanak, a munkabérét senkinek sem csökkentik. Tájékoztatása szerint vannak olyan kapitányságok, amelyeknek közrendvédelmi létszáma szinte megduplázódik.

A kerületi kapitányságok vagy a BRFK vezetői szintjén nem várható átszervezés, mindenki marad a helyén, mert a vezetőváltások az elmúlt időszakban már megtörténtek - közölte a budapesti rendőrfőkapitány, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon tervezett szervezeti változásokról csütörtök délutáni állománygyűlésen ad tájékoztatást kollégáinak.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat