Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gumibottal kényszerítette fiúgyermekeit az anális szexre
baon.hu 2012. 05. 30. 9:10:00

A gyanú szerint heti rendszerességgel fajtalankodott fiúgyermekeivel az az izsáki férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a megyei főügyészség.



Dr. Gyugyi Csilla, a vádhatóság sajtószóvivője lapunknak elmondta: az előzetes letartóztatásban lévő A. József négy éven keresztül követte el borzalmas tetteit. 2007-ben költözött el tőle élettársa, ezt követően az akkor 9 éves és 7 és fél éves fiúgyermekeket az anya és a vádlott egymást hetenként váltva nevelte. A férfi édesanyja és nővére gyakorta kijártak az Izsák külterületén lévő tanyára besegíteni a házimunkába.

A gyerekek nagyanyja eleinte napokig is kint tartózkodott. Egyébként viszont az apa a gyerekekkel egyedül élt a házban. A. József a vád szerint 2007 októberében kezdte el zaklatni fiait. Ittas állapotban, az esti lefekvés után kisebbik fiát ágyához hívta, és a nemi szervét fogdosta.

- Néhány hét múlva esténként a vádlott felszólítására a kisfiúnak már meztelen alsótesttel az apja ágyán hanyatt vagy oldalt kellett feküdnie, és tűrnie kellett, hogy apja análisan érintkezzen vele. 2007 végétől kezdődően az ittas állapotban lévő vádlott esténként nagyobbik fiát is hasonló fajtalanságra kényszerítette. Amikor a fiúk ellenkeztek, a vádlott a lakásban tartott gumibottal, illetve furkósbottal ütött rájuk, az erőszakokat követően pedig veréssel fenyegette meg őket, ha bárkinek is elmondják a történteket. A vádlott fajtalan cselekményeit 2011 őszéig heti rendszerességgel folytatta - mondta a szóvivő.

A. Józsefet nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat