Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Adóhatósági eljárások befolyásolásának ígéretével „húztak le” vállalkozókat - a gyanúsítottak között egy volt NAV-os alkalmazott is van
Privatkopo.hu 2020. 09. 17. 12:20:00

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.



A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében a héten összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, amelyek keretében öt személy vonatkozásában több helyszínen motozások, kutatások, majd gyanúsítotti kihallgatások végrehajtása iránt intézkedett, amelyek eredményre vezettek.

A megalapozott gyanú szerint 2019 szeptemberét megelőzően két férfi és egy korábbi NAV dolgozó abban állapodtak meg, hogy jogtalan anyagi ellenszolgáltatásért cserébe vállalkozókat győznek meg arról, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével, más módon történő befolyásolásával a velük kapcsolatos adóigazgatási, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó büntető eljárásokról információkat szereznek és azok további menetét a megrendelő érdekeinek megfelelően irányítják.

A gyanúsítottak közel húsz gazdasági társaságot érintően, azok döntéshozóitól -   részben összekötőkön keresztül - több tízmillió forintot szereztek meg azt a látszatot keltve, hogy ezen összeg egy részét hivatalos személy részére továbbítják, a valóságban azonban a hivatkozott kapcsolatrendszerrel nem rendelkeztek és a jogtalan előnyként átvett vesztegetési pénzt saját céljaikra fordították.

A bűnügyi akció végrehajtásában a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Készenléti Rendőrség munkatársai is közreműködtek.

A nyomozó ügyészség a hivatali kapcsolatukra valótlanul hivatkozó három személy őrizetét elrendelte, a kutatások során náluk 25 millió forint készpénzt foglaltak le. Ezen terheltek, továbbá a vesztegetésért és befolyás vásárlásáért kihallgatott gyanúsítottak egyike sem tett vallomást.

Az ügyészség az őrizetben lévő gyanúsítottak esetében indítványozta a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat