Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Futócipővel akarta megvesztegetni a börtöntisztet egy fogvatartott - de csak a nyugtatók miatt
Privatkopo.hu 2020. 01. 08. 17:47:00

Jogerősen két év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki megpróbálta megvesztegetni a gyulai börtön egyik tisztjét, hogy így kerüljön másik fegyintézetbe.



A táblabíróság hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, mint többszörös visszaesőt. A jelenleg 27 éves férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott 2017-ben a rablás miatt rá kiszabott hat és fél éves fegyházbüntetését töltötte Szegeden. Júniusban a gyulai börtönben tartózkodott néhány napig, mivel egy ottani tárgyalásra idézték meg. A férfi - akit korábban már számos alkalommal sújtottak fegyelmi büntetéssel és magas biztonsági kockázatba sorolták - bántalmazással vádolva feljelentette az egyik felügyelőt.

Az ügyben vizsgálat indult, a gyulai börtön egyik tisztje hallgatta ki a vádlottat. Ekkor a férfi előadta, hogy szeretne visszakerülni a szegedi fegyintézetbe, és ha a kihallgató tisztje ebben segít, vesz neki egy márkás, 18 ezer forintba kerülő futócipőt, mert tudja, hogy szeret futni. A tiszt ezt nem fogadta el, hanem a történteket azonnal jelentette a felettesének.

A jelenleg is szabadságvesztését töltő, a bíróság elé is szíj- és lábbilincsben kísért férfi arra hivatkozott, drog- és nyugtatófüggő volt, a szedett gyógyszerek miatt nem emlékszik a történtekre, de ha tett is ajánlatot a tisztnek, azt nem gondolta komolyan, és elnézést kér miatta.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat