Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
115 milliós költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség
HP 2017. 05. 17. 8:43:00

Több mint százmillió forint összegű költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben három gazdasági társaság vezető tisztviselői ellen.



Az ügyben szereplő, budapesti székhelyű cég főtevékenységként információ-technológiai szolgáltatás nyújtásával foglalkozott. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 márciusától kezdődő határidővel olyan uniós pályázatot írt ki, amelynek célja vállalkozások technológiai innovációs tevékenységének támogatása volt.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja - a cég vezetője - a társaság nevében 2011 októberében a támogatás elnyerése érdekében pályázatot nyújtott be, amely szerint a megvalósítani kívánt projekt célja egy szoftveralkalmazás fejlesztése volt, a projekt megvalósulási helyszíneként pedig egy debreceni címet jelölt meg.

A vádhatóság szerint azonban az elsőrendű vádlott célja csak a támogatás jogosulatlan megszerzése volt; a vádlott cége a pályázat szerinti fejlesztői munkát már eleve nem Debrecenben, hanem Budapesten végezte. A vádlott a helyszíni ellenőrzést végzők megtévesztése érdekében bérelt ugyan irodahelyiségeket, ezek azonban teljesen alkalmatlanok voltak a projekt megvalósítására.

Szintén a megtévesztés érdekében, a debreceni munkavégzés igazolására valótlan tartalmú jelenléti íveket is készítettek. Mindemellett a cég vezetője - a másod-, és harmadrendű rendű vádlott, mint alvállalkozó cégek képviselőinek közreműködésével - a támogatási összeg felhasználásának látszólagos igazolására valótlan tartalmú okiratokat (fiktív számlákat, teljesítésigazolásokat, valótlan tartalmú átadás-átvételi jegyzőkönyveket) is felhasznált.

Az elsőrendű vádlott a fentiek alapján csaknem 115 millió forint vagyoni hátrányt okozott, amelyből mintegy 80 millió forinttal az uniós, míg csaknem 35 millió forinttal - a fiktív számlákon alapuló adóbevallásokat is figyelembe véve - a magyar költségvetést károsította meg. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kezdeményezett vizsgálatot a cég tevékenységével, illetve a nevükben benyújtott pályázattal kapcsolatban, megállapításait pedig 2015 novemberében küldte meg a Legfőbb Ügyészségnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás eredményeként a Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat